Szerző: Malka Adler
Cím: Testvérek Auschwitzban
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2020
Műfaj: történelmi
Oldalak száma: 510

A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története
Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig.
Hogy ezután mi történt, arra hat évtizeden át nem találtak szavakat a testvérek. Ám egy jó barátjuk kérésére most mégis megtörik a csendet, és izraeli otthonuk biztonságában elmondják fájdalmas, kegyetlenül őszinte történetüket, amelynek nem szabad feledésbe merülnie.
Margaret Atwood írói stílusára emlékeztető, zsigerig ható, megkerülhetetlen regény született Malka Adler tollából, amely erőt, vigasztalást és legfőképpen reményt sugároz az olvasó felé.

"... Hiányoztak a barátok, és az utcai focimeccsek. Az édes Slojmele, a szomszéd fia, aki csak hároméves volt. Slojmele. Ezerszer el kellett mesélni neki az ijesztő mesét az oroszlánról, aki gyerekeket falt fel. Kitört belőle a nevetés, főleg annál a résznél, mikor az oroszlán üvöltött, és felfalta a gyereket. Végül Hitler falta fel őt." 

Napok óta gondolkodom, hogy mit írhatnék erről. De mindig ugyan az a szó ugrik be, ez pedig a kegyetlen. Olvastam már a témában, és fogok is még olvasni, bár szerintem nem mostanában, mert idő kell, hogy mindezt feldolgozzam. Nagyon sokszor kellett félretennem a könyvet, volt, hogy a mondat közepén csuktam be, mert egyszerűen képtelen voltam még egy szót elolvasni. Egyszerűen nem akarom elfogadni, hogy ilyen emberekkel szembeni brutalitás valóban létezett.

Hirtelen nem is tudom megmondani, hogy olvastam-e ettől megrázóbb könyvet az elmúlt években.

A történet röviden:

Mivel a cím elég árulkodó, így senkit nem fog meglepetésként érni, hogy ez a könyv a holokauszt borzalmait írja le. 2 túlélő, 2 testvér, 60 év után úgy dönt, hogy van elég lelki erejük ahhoz, hogy elmondják a történetüket. Nem szépítették a valóságot, nyersen, és őszintén elmondták, hogy rángatták el a családjukat, hogy nézték végig, ahogy az embereket küldik a gázkamrákba, hogy kínozzák, éheztetik a táborban a zsidókat. 

Váltott szemszögből követhetjük az eseményeket. A testvérek 15-16 évesek voltak, amikor pont került a korábbi életük végére, és meg kellett tanulniuk túlélni. De amilyen körülmények között voltak, az sem volt biztos, hogy a következő órát megérik.

Mivel Dov és Jichak mesélik el a történetüket, így egyértelmű, hogy sikerül megmenekülniük a pokolból. Nyomon követjük a tábor utáni életüket, hogy hogyan tudtak megbirkózni a mindennapokkal, az újdonsággal, és hogy 60 év után még mindig megvannak bizonyos szokásaik.

Gondolataim:

Még most is libabőrös vagyok, ha a könyv egyes jelenetei eszembe jutnak. Ezt a bejegyzést is napok óta írom, mert már az is megvisel, hogy újra kézbe veszem a könyvet, és visszalapozok a megjelölt oldalakhoz. Ettől függetlenül biztos, hogy fogok még a témában olvasni.

Belegondolni is borzalmas, hogy mit élhettek át azok az emberek, akiket kirángattak az otthonukból, elhurcoltak, úgy bántak velük, mintha nem is érző, lélegző emberek lennének. Amikor a szülők tudják, hogy mi történik, de a 2-3 éves gyerek nem érti, hogy miért kell ezen keresztülmenni, és mi várja majd a több napos út végén. 

A sok borzalom ellenére a testvéri szeretet és összetartozás csodálatosan van bemutatva. 

Mint ahogy már említettem, váltott szemszögből követhetjük nyomon a testvérek életét, így betekintést nyerünk abba is, hogy ugyan azokat az eseményeket hogyan élték meg külön-külön.

Borzalmas volt olvasni, hogy képes egyik ember úgy megtörni a másikat, hogy elveszti a józan eszét, és a saját családtagjában is képes kárt tenni, mert a túlélési ösztön nagyobb, mint a vér szerinti kötelék.

A tábor utáni évek is megrázóak, a túlélők hátralévő életére, szokásaikra is nagy hatással van. A másik embertársuk iránti bizalmat visszaszerezni hosszú évek munkája, ha egyáltalán sikerül.

Borító:

Most, hogy elolvastam a könyvet, más értelmet nyer a borító is. Szó szerint megremegek, ha ránézek, pedig Dov és Jichak már 15-16 évesek, amikor Auschwitzba kerülnek, nem ilyen kicsik, mint a borítón szereplő kisfiúk.

Csak azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik olvastak már a témában, és el tudják viselni a borzalmas valóságot, mert ez valóban egy nagyon megrázó könyv.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)