Sziasztok!
Hihetetlen hogy elrepült az évből az első 6 hónap. Velünk annyi minden történt, minden napra jutott egy újdonság. A legtöbbért a kisfiúnk a "felelős" :) Januárban teljes lett a családunk, megérkezett közénk a szemünk fénye.
Mióta hazajöttünk a kórházból, szinte csak kapkodom a fejem, hogy milyen gyorsan elrepül egy nap. Nézem, ahogy minden nappal egyre nagyobb, egyre ügyesebb lesz, és mindig tanul valami újat. :)
Magától értetődik, hogy a baba mellett nem sok időm volt az eddigi dolgaimra. A kert füvesítése hamvában halt ötlet volt. :D Mindig csak félig sikerült felásni, de már feladtam az idei évre. :) Majd jövőre lesz szép füves udvarunk :D
Ha már udvar, akkor a sziklakert, az elkerített veteményes, és a mediterrán hangulatú terasz is átcsúszott 2022-re. :D De legalább a házfelújítást úgy néz ki, hogy sikerül lassan elkezdeni. :)
Könyvek terén érthető módon jóval kevesebbet olvastam el eddig, mint mondjuk a tavalyi évben, de azért örülök a 5000 elolvasott oldalért kapott molyos kitüntetésnek. :)
Ha számszerűsítem, akkor eddig 13 elolvasott könyvvel rendelkezem, ezek közül egy csalódás volt, azt 2 csillaggal jutalmaztam, a többi szerencsére mind 4-5 csillagos történetek voltak.
Legnagyobb meglepetésemre klasszikus irodalmat is olvastam, és olyannyira megtetszett, hogy gyorsan rendeltem még 5 könyvet a szerzőtől. Egyébként Jane Austenről van szó. :)
Az első félévet olvasás tekintetében pozitív élményként könyvelem el, holott már nagyon régen nem olvastam ilyen keveset, mint most. :) 11 különböző kiadótól sikerült könyveket választanom, volt benne fantasy, klasszikus irodalom, ifjúsági, romantikus, történelmi, és krimi.
Olvasási sorrendben ezek pedig a következők voltak:
J.K.Rowling | Harry Potter és a Titkok kamrája |
Szabó Magda | Álarcosbál |
J.D.Robb | Meztelenül a halálba |
Agatha Christie | Az Ackroyd-gyilkosság |
Trish Cook | Éjjeli napfény |
Ellyne | Fagyos december |
Cookie O'Gorman | Piszkos tánc |
A.M.Jenkins | Night Road - Éjjeli utazás |
Nicky Pellegrino | Az élet receptje |
Jane Austen | Büszkeség és balítélet |
Frances Hodgson Burnett | A titkos kert |
Malka Adler | Testvérek Auschwitzban |
Federica Bosco | A szerelem különös súlya |
Remélem a második félév is hasonlóan eredményes lesz. :)
Nektek hogy telt az első félév?
(kép forrása: pinterest)