Szerző: Donatella Di Pietrantonio
Cím: A visszaadott lány
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éves: 2021
Műfaj: regény - lélektani
Oldalak száma: 224

Ha ​az élet sebeiről írunk, ahhoz nyers, őszinte szavak kellenek. Donatella Di Pietrantonio jól tudja, milyen különös varázsuk van az ilyen szavaknak. Stílusa egészen sajátos, kissé érdes, mégis csupa ragyogás. Rendkívüli finomsággal formálja ezt a sokféle szenvedélytől izzó történetet.
Egy kislány egy bőrönddel meg egy táskára való cipővel becsenget egy idegen lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, húga, Adriana áll előtte kócosan, és résnyire szűkült szemmel fürkészi – még sosem találkoztak. Így kezdődik ez a magával ragadó, szívbe markoló történet: egy kiskamasszal, aki egyik napról a másikra elveszít mindent – a kényelmes otthont, a legjobb barátnőit, a szülők feltétel nélküli szeretetét. Pontosabban azokét, akiket egészen addig a szüleinek hitt. A „visszaadott lány” számára, ahogy a faluban nevezik, új élet kezdődik.

" Olyan fiatal voltam, és olyan erősen sodort az ár, hogy a folyót, amelybe belelöktek, nem is láttam."

Erre a könyvre még KönyVelem Csaba ajánlója miatt figyeltem fel. Mivel pozitívan értékelte a kötetet, én pedig adok a szavára, ezért nem volt kérdés, hogy egyszer sort fogok keríteni rá. Most éreztem magam felkészültnek ehhez a történethez. Nagyon köszönöm a Park könyvkiadónak, hogy elolvashattam a könyvet.

A történet röviden:

Az események az 1970-es években játszódnak. A főszereplőnk - akinek a nevét nem tudjuk meg a történet során - 13 évesen megtudja, hogy akit a szüleinek hitt, azok valójában csak nevelőszülők voltak. Egy bőrönddel a kezében becsönget egy lakásba, ahol az igazi anyja, apja, és testvérei fogadják. Nemcsak az emberek, és a környezet idegen, amihez hozzá kell szoknia, hanem az eddigi fényűzőnek mondható életét felváltja a falusi élet zűrzavara. Hozzá kell szokni a nélkülözéshez, a házimunkához, a választékos beszédet pedig felváltja a tájszólás, az őszinte beszélgetéseket pedig a testi fenyítés. Ahogy telnek a napok, egyre inkább foglalkoztatja a lányt, hogy miért küldték el az igazi szülei még csecsemő korában, és most miért mondtak le róla a nevelőszülei. 

Gondolataim:

Ez egy rövidke könyv, viszont annál mélyebb nyomot hagyott bennem. Két nap alatt elolvastam, de ez alatt a két nap alatt nagyon sok érzés kavargott bennem, és még annál is több kérdés. Ezeknek a kérdéseknek egy részére a könyv végére választ kaptam. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert a lányokat nagyon megkedveltem, és kíváncsi vagyok hogyan alakult az életük.

Nagyon tetszett a szerző írásmódja. Lényegre törően fogalmaz, nem bonyolítja túl a dolgokat. A tényeket tárja az olvasó elé, de ezt olyan csodálatos módon teszi, hogy az ember a lelke mélyén is érzi. Megható, megrázó, elgondolkodtató a történet. Amikor egyik napról a másikra gyökeresen megváltozik az ember élete, az még egy felnőttnek is megterhelő lelkileg, nemhogy egy 13 éves lánynak. De azt gondolom, hogy a főszereplőnk felnőtteket megszégyenítő módon viselte az ismeretlent. Igyekezett beilleszkedni, megszokni az új helyzetet, és a húgához kötődni. Vele sikerült a legközelebbi kapcsolatot kialakítani. Megtapasztalta a gyász érzését, a nélkülözést, de nem tört meg, igyekezett arra a dologra koncentrálni, ami megnyugvást hozott a lelkének: a tanulásra. Mivel ez a kötet egy visszaemlékezés, ezért egy-egy rövid bepillantást nyerhetünk a felnőttkori életébe is, és kiderül, hogy a legjobb döntést hozta akkor, amikor a tanulást nem hanyagolta.

Ami még különlegessé teszi ezt a kötetet, hogy - mint ahogy korábban említettem - a visszaadott lány nevét nem tudjuk meg. Ez az első ilyen könyvélményem, hogy nem tudom a nevén szólítani a főszereplőt. Ő a visszaadott lány.

A könyv hangulatát leginkább egy melankólikus zongorajátékhoz tudnám hasonlítani. El tudtam mélyülni benne, a szívembe zártam a visszaadott lányt, a történet pedig megérintette a lelkemet. Nagyon szerettem, és örülök, hogy egy számomra új szerzőt ismerhettem meg. 

Csak ajánlani tudom ezt a kötetet.

Borító:

Első ránézésre a borító nem fogott meg. Ránéztem, és nem értettem. Majd ahogy haladtam előre a történetben, úgy értelmet nyert. Most, hogy elolvastam a kötetet, már másképp tekintek rá.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)