Szerző: Bauer Barbara
Cím: Vörös posztó
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2023
Oldalak száma: 300
Fülszöveg:
Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.
Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.
Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.
Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?
Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.
"Sötétben sokkal kevésbé nyomasztó a magány, mint amikor a fényben egyedül ő vet árnyékot."
Amikor megjelenik egy új könyv Bauer Barbarától, akkor én már a fülszöveget sem olvasom el, mert tudom, hogy annak a könyvnek itt a helye a polcomon, és biztos, hogy nagyon fogom szeretni. A Vörös posztó megjelenéséig már szinte számoltam a napokat. Nagyon szépen köszönöm a Jaffa Kiadónak, hogy azonnal a megjelenés után el is küldte nekem.
Gondolataim:
Mint mindig, most is nehezen találom a szavakat. Egy mélyen megrendítő olvasmányt kaptunk ismét az írónőtől, ami tele volt értékes gondolatokkal, napjainkat végigkísérő problémákkal, és egy olyan betegséggel, ami alapjaiban rengeti meg minden ember életét. A szerző írói stílusa annyira kifinomult, és annyira egyedi, hogy ezer közül is fel lehet ismerni. Generációkon átívelő súlyos titok bontakozik ki a lapokon, aminek a hatása még évtizedekkel később is jelen van.
A jelenből indul a történet, amikor Laura, a háromgyerekes édesanya egy kiállítást szervez imádott dédnagyanyja festményeiből. A képek, a téma, a színek azonban beszélnek. Egy olyan történetet mondanak el, amiről hosszú évek óta mindenki hallgat Laura családjából. Ahogy helyére kerülnek az apró mozaikdarabkák, úgy törik össze, de egyben úgy talál magára Laura.
A képek visszarepítik az olvasót a múltba, így a főszereplővel együtt szembesül a történtekkel, és göngyölíti fel az elhallgatott igazságokat. Ezáltal nemcsak több generáció nő tagjainak a sorsát ismerjük meg, hanem Laurát is, akinek a mindennapjait, és a személyiségét még most is befolyásolja a múltban hozott döntések sorozata.
Ahogy haladunk előre a történetben, és mélyülünk el a múlt eseményeiben, úgy válik egyre inkább az olvasó részévé az a belső feszültség, ami sejtetni engedi, hogy mit is takar a vörös posztó. De amikor ténylegesen értelmet nyer a cím, az sokkoló. Hiába készültünk fel rá valahol mélyen belül.
Érdekes volt olvasni, hogy mekkora hatással van a múlt az ember jelenlegi életére. És itt nem a közelmúltról beszélek, hanem hosszú évtizedekről. Nagyon elgondolkodtató volt mindezt végigkövetni Laura életén keresztül, akinek látszólag tökéletes élete van. Szerető férj, három gyerek, békés otthon. Az ő példája mutatja leginkább, hogy egy rutin orvosi vizsgálta milyen gyorsan tudja romba dönteni az ember életét.
A romantikus szál is megjelenik a történetben, de mire a végére értem, én úgy éreztem, hogy ez volt az utolsó hiányzó darabka, hogy kerek egész legyen ez a történet, viszont mégsem ez volt az eseménysorozatok alapja. A tettek, és a megfelelő időben kimondott mondatok egy idegentől sokszor többet segítenek, mint ha azt egy közeli baráttól, vagy családtagtól kapnánk. Mert a család, a barátok, már a "megszokott" rutin szerint működnek. Már annyira megszoktuk, hogy természetesnek vesszük, a lényünk egy részének. Azonban egy ismeretlen, ha valóban odafigyel ránk, akkor képes a színfalak mögé látni.
Nem csalódtam, pontosan egy olyan mélyen megrendítő, és elgondolkodtató könyvet vártam, mint amilyen a Vörös posztó volt. Mint ahogy minden Bauer Barbara könyvben, itt is éreztem, hogy az írónő segítő keze nyúl felém, és terelget az önismeret útján.
Szívből ajánlom mindenkinek ezt a gyönyörűen megírt családregényt.
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
"Mindenki azért jön a világra, hogy változtasson rajta. Mindenki. Bárhol és bármikor. Bármilyen testtel. Bármilyen családba. És ekkor még mindenki egyetlen érzést ismer. A szeretet érzését. Nem képes mást adni, és ez az egyetlen, amire vágyódik."
"Minden színnek van egy története. Amitől életre kel. Mert történet nélkül nem lenne múltja, múlt nélkül nem lenne miről meséljen, akinek pedig nincs miről mesélnie, az nem is élt. A színek pedig élnek."
"A múlt nem mentség, csak magyarázat."
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
