Szerző: Bauer Barbara
Cím: Kétszáz éves szerelem
Kiadó: Jaffa
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 320

Szentirmai ​Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

"De a némaságból nem lehet építkezni. A ki nem mondott szavakkal nem lehet vitatkozni." 

Bauer Barbara neve számomra egyet jelent a tökéletes kikapcsolódással, és az 5 csillagos történettel. Nagyon szépen köszönöm a Jaffa Kiadónak, hogy elolvashattam a Kétszáz éves szerelem című kötetet.

A történet röviden:

Szentirmai Róza egy kis faluban él a fiával. A bába mesterséget az anyjától tanulta, ő pedig az ő anyjától. Több generációkon átívelő, anyáról lánygyermekre öröklődő mesterség az övék. Egy éjszaka különös álomból rázzák fel. Álmában lángok csapnak fel, érzi a forróságot, hiszen boszorkányként máglyára vetették. A valóság azonban a háza ég. A fiával sértetlenül ki tudnak menekülni a lángok közül, azonban szinte mindenük odaveszett. Egy piros, bőrkötéses könyvecskét kivéve, amit Róza sértetlenül emelt ki a hamu közül. A könyv titkára hamar fény derül, amikor váratlanul megszólítja a lányt. De aki szól hozzá, az kétszáz évvel korábban élt, Szegeden. Róza útnak indul, hogy megfejtse a könyv titkát, azonban a saját származásával kapcsolatban is meglepő felfedezéseket tesz. Vajon miért viszi a könyv egy olyan helyre, ahol boszorkányokat vetettek máglyára? Ki is ő valójában?

Gondolataim:

Alíg bírtam letenni ezt a könyvet. Soha nem vonzott igazán a családfa kutatás, de ahogy a történet végére értem, kedvet kaptam visszautazni a múltba, kutatni az őseim után, megismerni a történetüket, a foglalkozásukat. Ki tudja mire bukkannék. 

Mindig érdekeltek a boszorkányokkal, a boszorkánysággal kapcsolatos történetek. Jó néhány cikket el is olvastam korábban ebben a témában, így izgatottam vettem kezembe ezt a történetet is. De sokkal többet kaptam, mint egy izgalmas időutazás. Egy igaz szerelem, és a gyötrő fájdalom története bontakozott ki a lapokon, Bauer Barbarától megszokott igényes, olvasmányos stílusban. 

Ezzel a kötettel sem okozott csalódást az Írónő. A lírai írásmódja mindig magával ragad. Gyönyörű szóhasználat, érzelmek sokasága jellemzi az Ő könyveit. Ez a történet, mint ahogy korábban is említettem, 200 évet repíti vissza az olvasót az időben. Abban a korban járunk, ahol még jelen van a boszorkányság, és ahol nőket, és férfiakat égetnek el máglyán, ha azt gondolják róluk, hogy a mágia követői. 

A könyv olvasása során úgy éreztem, hogy az Írónő végig fogja a kezem, és szépen lassan utat mutat, terelget, ahogy Rózát is, és a történet végére kitisztul a kép, minden kérdésünkre választ kapunk. Nagyon sok jelölőcímkét használtam el, amíg az utolsó oldalt is elolvastam. A gondolatok megszólítottak, elmerengtem, és ezeket a gondolatokat viszem tovább magammal az utamon.

Ahogy a szereplőink utcáról utcára bejárták Szegedet, gondolatban én is velük tartottam. Ennek a könyvnek a hatására szeretnék még egyszer visszamenni a városba, és most már célirányosan bejárni azt a környéket, ahol Anna és Imre élt 1728-ban, és ahol az utcákat rótta Miklós és Róza 1928-ban.

Aki egy érzelmekben gazdag, izgalmas, olvasmányos időutazásra vágyik, annak szívből ajánlom ezt a történetet.

Borító:

Gyönyörű, mint a szerző összes könyvének a borítója. :) A színei, a háttér textúrája, a törések, mind egyediek, és figyelemfelkeltőek.

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)