Szerző: Rácz-Stefán Tibor
Cím: Élni akarok!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2018 (eredeti megjelenés éve)
Oldalak száma: 256
Fülszöveg:
Mernél szeretni, ha az időd lejárt?
Lilla már évek óta a halál árnyékában él.
Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.
Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…
Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.
Nem is sejti Lilla sorsát.
A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.
Mi a jobb?
Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?
Éld meg a csodákat!
"Élni akarok egy kicsit, mielőtt végleg kialszik a szememben a fény."
Ez a kötet már akkor felkerült az elolvasandó könyveim listájára, amikor a szerző megmutatta a kiválasztott borítót. Már az megnyert magának, de leginkább a történet mozgatott meg bennem valamit. Tudtam, hogy nem lesz egy könnyű olvasmány. Köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy lehetőséget biztosított arra, hogy elolvassam a kötetet.
Gondolataim a történetről:
Tibor apró darabokra törte a szívemet ezzel a történettel. Szoktam könyveken sírni. Nem is keveset, képes vagyok egy kedves gesztuson is elérzékenyülni. Viszont olyan eset nagyon ritkán van, amikor gyakorlatilag a könyv elejétől a végéig a könnyeimmel küzdök, és sokszor nem tudok megálljt parancsolni nekik. Rácz-Stefán Tibor, Élni akarok! című könyve is ebbe a kategóriába tartozik. Már a 25. oldalon zokogtam, és hol volt még a vége.
Rendkívüli történet volt az biztos. A szerző nem árult el titkot a könyv elején, pontosan tudtuk, hogy hogyan fog végződni Lilla története. Viszont az első oldaltól az utolsóig gyönyörűen volt megírva.
Lilla halálos beteg, rákot diagnosztizáltak nála már nagyon fiatalon. Számos műtéten, kemoterápián, vizsgálaton átesett, a fájdalom a napjai szerves részét képezi. Egy vágya van, hogy élete utolsó napjait úgy tudja tölteni, mint a kortársai, és teljesíteni tudja a bakancslistáját. Amikor hazatér a kórházból nem tétlenkedik, beleveti magát a mindennapokba, azonban a terveit a szomszéd fiú megjelenése nagyban módosítja.
Ahogy Tibortól megszokhattuk, nem egy könnyen olvasható kötetet tarthatunk a kezünkben. Minden könyvében (legalábbis amiket eddig olvastam) fontos témákat dolgoz fel. Nemcsak a rákos betegség a fő témája ennek a regénynek, hanem az elhízással, a túlsúllyal kapcsolatos előítéletek, az ennek következtében kialakult önbizalomhiány, de helyet kap a sorok között az egyik szereplőnk nemi identitásának felvállalása is.
Nagyon tetszett, ahogy a szerző átvezeti a szálakat egyik témáról a másikra. Szépen lassan haladunk, kapunk időt, hogy átgondoljuk, megemésszük. Viszont nem nyomja el a fő szálat, ami az egész kötetnek a mozgatórugója. Ott viszont a kegyetlen valóságot olvashattuk. Emiatt is annyira szívet tépő ez a kötet.
Sokat gondolkodtam olvasás során, hogy ha én lennék Lilla helyében, hogy döntenék? Otthon, ágyhoz kötve eltölteném azt a néhány hetet a családom körében, ami még hátra van, vagy lerövidíteném a saját életem, viszont a kortársaimhoz hasonlóan, könnyedén tudnék mozogni, és úgy tehetnék, mintha semmi bajom nem lenne, nem érezném magam annyira kiszolgáltatottnak. Nagyon nehéz meghozni egy ilyen döntést.
A karakterek szerethetőek voltak, hétköznapiak, a saját jó és rossz tulajdonságaikkal. Lilla élni akarása számomra példaértékű. Rajta keresztül láthattuk, hogy mekkora ereje van a legkisebb dolgoknak is, amelyek mások számára már hétköznapinak tűnnek. Télen szánkózni, hóembert építeni. Ugye, szinte már fel sem tűnne, mert magától értetődik, hogy ha télen havazik, akkor irány hóembert építeni. Lilla megmutatta, hogy meg kell ragadni minden lehetőséget, mert ki tudja mit hoz a holnap. Lesz-e egyáltalán holnap?
Az olvasó lelkét simogatja a romantikus szál is, ami helyet kapott az oldalakon, viszont nemtudta elnyomni azt a sok szenvedést, amit Lilla átélt. Tibor nem kímélte az olvasót, nem ámította egy rózsaszínfelhős love storyval. A valóságot írta meg. Azt, hogy mit él át egy végső stádiumban lévő rákos beteg és a családja. Azt, hogy mekkora ereje van a szeretetnek. Azt, hogy a legapróbb reménysugarat is meg kell ragadni, ha azzal nyerhetsz még egy kis időt. Szívet tépő, lélekszaggató, de gyönyörű történet. Ahogy ezt Tibor átadta az olvasóknak, arra nehezen találok szavakat.
Korábban már említettem, hogy szó szerint végig könnyeztem, a történetet, sőt, volt, hogy el is sírtam magam. De az utolsó oldalon, Lilla apjának utolsó mondatánál már konkrétan zokogtam. Nem csak könnyeztem, vagy kicsit megremegett a könyv a kezemben, hanem hangosan zokogtam.
Tibor, összetörtél! De megint tanultam a könyved által. Köszönöm neked azt a sok mindent, amit Lilla történetén keresztül adtál nekem.
Aki szereti a nehéz témákat feldolgozó regényeket, amelyek garantáltan összetörik a szívét, viszont sok mindenre meg is tanítják, annak szeretettel ajánlom ezt a kötetet.
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
"Pihenj csak. Épp eleget harcoltál már. Pihenj, Prücsök."
"Ha valaki nem fogad el téged úgy, ahogy vagy, miért lenne bármi helye az életedben?"
"Azt szeretném, ha a halálom után a szeretteim bejönnének a szobámba, és látnák ezt a sok képet. Látnák, hogy éltem, emlékeket gyűjtötte, szerettem, és engem is szerettek."
A kötetet itt tudjátok beszerezni:
