Szerző: Bauer Barbara
Cím: Porlik, mint a szikla
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalak száma: 272 (a puhatáblás verzió, amit én is olvastam)

Fülszöveg:

Ilont ​és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről az édesapjuk. Talán az emlékek elől, hogy feledni tudják a borzalom éjszakáját, hogy végre elhallgattassák az ablakba újra és újra leszálló, halálhírt hozó kuvik hangját. Az ország gyásznapját követő hajnalon, a félrevert harangok zúgása közepette hagyják el az ezeréves „szülőhazát”. De nemcsak ellehetetlenített életük roncsait viszik magukkal a szekéren, hanem egy súlyos családi titkot is a szívükben.

Ilon mélyre, nagyon mélyre temeti a titkot és a múltat, évtizedekig nem beszél róla. Sem a lányának, sem az unokájának, Amandának. Akit egyébként nem is érdekel a család története, nem akar tudni a múltról, lázad a hagyományok ellen. Sikeres, jól kereső közgazdászként csak a jelenben, s csak a pillanatnak él. Aztán a városszéli villa mellett lakópark nő ki a földből, új emberek érkeznek, új ismeretségek kötődnek, új barátságok szövődnek, kizökkentve Amandát megszokott, uniformizált életéből. Egy napon rádöbben, milyen keveset tud Ilon mamáról, a családjáról és önmagáról is. Most már kész meghallgatni nagyanyja történetét. És akkor Ilon mama mesélni kezd. Feltámad a múlt, megelevenednek az emlékek, amelyeknek a nyomába eredve Amanda nemcsak a család békéjéhez nélkülözhetetlen igazságot, hanem a szerelmet és saját jövőjét is megtalálja.

Sorsfordító történelmi események, legendák, hagyományok, egy család több generációjának évszázadon átívelő megindító és elgondolkodtató históriája.

.
.
.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

.(Kárpátia: Székely Himnusz részlet)
.

"Tisztán csak a lélek lát. A szemnek láthatatlan, ami fontos."

Amikor kézbe veszek egy Bauer Barbara könyvet, akkor abban a pillanatban már tudom, hogy nagyon fogom szeretni. Mindig nagyon érdekes témákat dolgoz fel a szerző, így természetesen ebben a kötetben sem volt ez másképp. Nagyon szépen köszönöm a Jaffa Kiadónak a recenziós példányt.

Gondolataim a történetről:

Először a kötet címe keltette fel az érdeklődésemet. Amikor elolvastam a fülszöveget, akkor vált világossá, hogy miért is volt olyan ismerős ez a néhány szó.

Nagyon szeretem az olyan történeteket, ahol visszautazunk az időben, megismerjük a múlt eseményeit, és ami által választ kapunk a jelenben feltett kérdéseinkre. Egy család tragédiáján keresztül ismerjük meg az 1900-as évek első felében történt eseményeket. A könyv elején olvashatjuk, hogy egy székely család az életben maradás érdekében menekülni kényszerül Székelyföldről. Háború dúl, emberek százai, ezrei halnak meg a fronton, vagy a saját házuk kapujában. Ilon családját is sújtják a tragédiák, ezért az apja kénytelen meghozni azt a nehéz döntést, hogy hátrahagyják eddigi életüket, és a túlélés reményében elmenekülnek. Azonban nemcsak a házukat hagyták maguk mögött, hanem egy olyan családi titkot is, amit évtizedek homálya fed. Amanda, Ilon unokája ezért elindul Erdélybe, hogy megismerje a múltat, megtalálja saját magát, és választ kapjon a kérdéseire.

Egy fájdalmasan gyönyörű történetet kaptam ismét az Írónőtől. Gyönyörű líraisággal, lelket simogató leírásokkal kalauzol minket keresztül Erdélyen, és egy sokat szenvedett család sorsán. Sokszor félretettem a könyvet, emésztgettem az olvasottakat, belegondoltam abba, hogy ebben bármelyikünk - akár még te is, kedves olvasó - érintet lehet. Jártam Erdélyben, megmásztam a Tordai hasadékot nem is egyszer, ültem a fűben, néztem a hegyeket, megtöltöttem a tüdőmet friss levegővel, és végtelen nyugalmat éreztem. Amikor Amandával barangoltunk ezen a tájon, ismét ott érezhettem magam, ami egyszerűen fantasztikus érzés volt.

Ahogy korábban említettem, nemcsak családi tragédiákról szerzünk tudomást, hanem egy féltve őrzött titokról is. Én viszonylag gyorsan rájöttem arra, hogy mi az, amiről évtizedek óta senki nem beszél, de ez nem vett el az olvasási élményből. Kíváncsian vártam a szereplőink reakcióját. 

Nagyon szerettem olvasni Amanda jellemfejlődését. Őt megismerhetjük kamasz lányként, akit a legkevésbé sem érdekelnek a gyökerei, a hagyományok, a családja története. Majd megismerjük felnőttként, és látjuk, hogyan tud kilépni az árnyékból, és hogyan indul el az ismeretlen felé annak ellenére is, hogy nem tudja mit fog találni az út végén. Végigjárjuk vele az útját, és ezáltal jelen lehetünk, amikor megérkezik arra a helyre, ahol lennie kell.

Nem kizárólag történelmi utalásokat olvashatunk, hanem egy szerelmi szál is kibontakozik a lapokon. Nemcsak a jelenben, hanem Simon tata elbeszélése alapján a múltban is egy szívmelengető szerelmi történettel találkozik az olvasó. Bevallom, többször megkönnyeztem a visszaemlékezéseket. Sokszor átfutott a gondolataimon, hogy mennyi szenvedést bírnak még elviselni a szereplőink? Miért nem lehetnek egyszerűen csak boldogok? Miért kell ennyit küzdeniük minden apró fénysugárért, és miért van ennyi tragédia egy család, egy ember életében? 

Különleges, és csodálatos történet volt. Kedvem támadt útra kelni, megismerni a múltat, barangolni ismerős, és ismeretlen tájakon, és természetesen kovásszal kenyeret sütni.

Bauer Barbara könyvei megunhatatlanok. Elolvasok egyet, és mindig többre vágyom. Érzelmek egész sora cikázik rajtam keresztül, amikor belekezdek egy új történetbe, és amikor befejezem akkor is. Minden olvasmány után magamba nézek, értékelem a jelent, átgondolom a múltat, és a szerző könyvei által tanulok. Köszönöm!

Csak ajánlani tudom a Porlik, mint a szikla című kötetet. Lebilincselő olvasmány a múlt eseményeinek a jelenre gyakorolt hatásáról.

Értékelésem: 5/5

Idézetek a könyvből:

"...egy gyerek mindig új eséllyel indul neki az életnek. A gyerekek nem tehetnek az előző generáció bűneiről."

"Csak azt tesszük, amihez kedvünk van, mert egyszer élünk, és az most van!"

"Amit megtanulsz, az a tiéd. Senki el nem veszi tőled, és táplálkozhatsz belőle a legnagyobb ínség idején is."

A kötetet itt tudjátok beszerezni:

Porlik, mint a szikla - Szépirodalom (jaffa.hu)