Szerző: Orosz Krisztián
Cím: Sodródás
Kiadó: Marsbook Kiadó
Kiadás éve: 2023
Oldalak száma: 196
Fülszöveg:
Lehetséges-e egy elveszített múltat, vagy egy sohasem létezett jövőt visszakapni a lehetőségekkel teli jelenben? Vajon a halál és az élet határai elmosódhatnak-e a modern technológia segítségével? Mit találunk az űrben a látóhatáron túl? Vajon képesek lehetünk-e a szeszélyes univerzum szabályai szerint játszani? Képesek vagyunk-e megváltozni, vagy pontosan ugyanazok maradunk, akik mindig is voltunk?
Négy főszereplő, négy egyedi életút, amelyek mégiscsak szoros összefüggésekkel keresztezik egymást. Az űr sötét mélységeiben a megválaszolandó kérdésekre keresik a megnyugvást jelentő válaszokat, de vajon akkor is szeretnék-e tudni őket, ha a megoldás keserédes és fakó árnyalatban tetszeleg?
Egy igencsak egyedi útra invitállak téged, kedves olvasó, amiben a kozmosz végtelensége, a múlt lélekölő tragédiái és a megtépázott, szívbe maró, múlhatatlan szerelem egyedisége mind-mind megjelenik, tökéletes harmóniát alkotva. A sodródás téged is vár. Feni rád a fogát, hogy megkaparintson a lelked húrjainál fogva. Ki tudja hol kötsz ki végül, ha engedsz hívó szavának…
„Csupán az a tragédia, amit annak tekintünk,
Rajtunk múlik, mekkora hatalma van felettünk.”
"Nem létezik annál könnyfakasztóbb, mint amikor egy család tagjai már életükben halottak egymás számára."
Több sci-fit nézek, mint amennyit olvasok, ez tény, ugyanis elég érdekes kapcsolatom van a világűrben játszódó könyvekkel. Van olyan, amit annyira szerettem, hogy bármikor újra tudom olvasni. De van olyan is, amit egyszer elolvastam, és többé nem akarom látni. :) A szerző az ajánlójával felkeltette az érdeklődésemet, ezért is mondtam igent a felkérésre. Nagyon köszönöm még egyszer a recenziós példányt.
Gondolataim a történetről:
Ahogy elkezdtem belemerülni az olvasásba, már rögtön szembeötlő volt, hogy Krisztián mekkora átéléssel fogalmaz, és milyen választékos a szóhasználata. De mindezek mellett azt is szeretném megemlíteni, hogy milyen olvasmányos, és összetett történetet tárt az olvasók elé.
Az alap történet nagyon tetszett. Mintha egy filmet néztem volna. Bár bevallom, voltak benne olyan részek, amikor csak pislogni tudtam, mert nem igazán értettem, hogy miről beszélgetnek a szereplők. Valahogy úgy nézhettem ki, mint Penny, amikor Sheldonnal "beszélget".
Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, az elolvasott könyveim számát a sci-fi témájában. Viszont amikor Krisztián mesélt a történetről, akkor felkeltette az érdeklődésemet. Mert hogy lehet egy sci-fi egyszerre drámai, és még korhatáros is?
Egy nem olyan távoli jövőben járunk, amikor már az emberiség túllépett a holdraszálláson, és éppen a Jupitert készül meghódítani. Négy tudós indul útnak, azonban az űrhajó felrobban. A kezdő jelenetben Christian Smith tűnik fel, az ő szemén keresztül látjuk a megsemmisült űrhajót. Kitartó keresésének köszönhetően azonban újabb túlélőre bukkan, Laura személyében.
A történet során mind a négy tudós múltjába betekintést nyerhetünk, amiből világosan kirajzolódik, hogy bár szakmájukban elismert szakemberek, közel sem volt olyan vidám gyerekkoruk, mint az első gondolatra tűnik.
Ha a romantika helyet kap egy történetben, azzal engem meg lehet győzni, hogy adjak egy esélyt az adott kötetnek. Jelen esetben sem maradt ki a romantikus szál, azonban nekem kicsit kusza volt. Azt viszonylag hamar megtudjuk, hogy Christiant gyengéd érzelmek fűzik Laurához. Majd a szerző ledobja a bombát, amivel engem sikerült meglepnie. Már maga a tény, hogy Laura történetesen a férfi halott feleségének az ikertestvére, nálam átlépte a könnyen emészthetőség határát. Innentől kezdve nem voltam meggyőzve arról, hogy Christián valóban Laura személyét szereti-e, és nem a halott feleségét keresi benne.
A történet során a szerző egy olyan jövőképet vázol fel, amibe én nagyon nem szeretnék belegondolni. Mégpedig azért nem, mert ha nagyon elkezdeném törni rajta a fejem, akkor rá kell jönnöm, hogy nem olyan földtől elrugaszkodott "jóslások" ezek. Tart a III. világháború, a tengerparti államokat továbbra is vízár sújtja, járványok a nagyvárosokban, kihalt a 37.állatfaj, hogy csak néhány pontot említsek. Ha nyitott szemmel körül nézünk, akkor be kell látnunk, hogy ezek a pontok bármikor bekövetkezhetnek. De ez csak az én véleményem...
Ami engem megzavart egy kicsit az olvasás során, hogy nem voltak jelölve a fejezetek elején, hogy ki az elbeszélő. Nyilván, ki fog derülni ahogy haladunk előre a történetben, de bennem ez hiányérzetet keltett.
A kezdeti "gyerekbetegségek" felfedezhetőek a könyvben, de ezt leszámítva egy nagyon szépen megírt, izgalmas történetet kapott az olvasó, amit Krisztián választékos fogalmazása tesz még olvasmányosabbá. Mesterséges intelligencia, klónozás, tudatátvitel, gépburkok, mind mind olyan téma, ami felkelti a sci-fi rajongóinak az érdeklődését. Nekik ajánlom ezt a könyvet.
Értékelésem: 4/5
Idézetek a könyvből:
"(...) minden egyes döntésünk óriási hatással lehet a jövőbeni énünk életére, és sajnos vannak olyan rossz döntések, amelyek visszafordíthatatlanok, és súlyosan megsebzik az egész lényünket."
"Bár...ha valakinek meghalt a lelke, és élni akarás nélkül, megkeseredetten kószál a világban, az talán rosszabb, mintha csak a teste halt volna meg."
"Bármikor is hal meg a szülő, az mindig trauma lesz a gyermeke számára, mert megszakad a köztük lévő kötődés, a fonál, ami nem kapcsolható össze már soha többé."
A könyvet itt tudjátok megrendelni:
