A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.
A férjem anyukájának a könyvespolcát már vagy egy milliószor áttúrtam. Azokat a könyveket amiket a cím, a borító, vagy éppen a fülszöveg alapján érdekesnek találtam, el is olvastam. Már a szoba ajtajából kiszúrom, ha egy újabb kinccsel bővül a gyűjteménye. Ez a könyv valamiért eddig nem tűnt fel, pedig minden bizonnyal ott volt. Az elmúlt néhány hétben viszont akár hányszor átléptem nála a küszöböt, ez a könyv volt amit legelőször megláttam. Olyan érzésem volt, mintha valami vonzana hozzá. Addig kerülgettem, amíg lemeltem a polcról. A férjem anyukája csak nézett, és mondta hogy nagyon szereti ezt a történetet, de mivel szöges ellentéte azokhoz képet amiket olvasni szoktam, eddig nem ajánlgatta. Ettől függetlenül vigyem el nyugodtan, adjak neki egy esélyt, maximum visszaviszem ha nem tetszik.
Én így is tettem. Hazahoztam, letettem a polcra és csak néztem, néztem, kerülgettem, de csak úgy éreztem, hogy valami húz a történet felé. Eljött a 2019-es év, és elhatároztam, hogy idén az összes olyan klasszikus történetet elolvasom, amiket már régóta kerülgetek. És ekkor letelepedtem a kanapéra, magam köré terítettem a takarót, és olvastam.
Nem egy bonyolult történettel rendelkező olvasmány, a nyelvezete miatt mégsem olyan egyszerű. Nem mindig volt lehetőségem a kezembe venni, de amikor igen, akkor elvonultam, csak a könyv és én (na meg egy bögre forró tea), és csak olvastam.
Az eleje, bár vontatott volt egy kicsit, és nem sok izgalommal szolgált, nekem nagyon tetszett. Jane-t szívből sajáltam, egy gyereknek sem szabadna ilyen családban (bár ezt nem nevezném családnak) élnie. Anyja, apja nem él, ezért az anyja testvére veszi magához. Az ő halálával a felesége "neveli" tovább a kislányt, de csak teher a számára, ezért megszegve a férjének tett ígéretét, Jane-t intézetbe adja. Minden bizonnyal ezzel tett a legjobbat a kislánynak, aki barátot szerzett, kapott enni, és tanult felnőtt lett belőle. 2 éve tanított már az intézetben, amikor új kihívásra vágyott, ezért nevelőnőként helyezkedett el Edward Rochester házában.
Jane magabiztos, felnőtt nővé érett, aki megtette amit rábíztak, viszont senki előtt nem hajtott fejet, és nem hagyta hogy úgy bánjanak vele, mint gyerekkorában. Jane és Mr. Rochester közötti párbeszédeken jókat mulattam, kiváltképp Jane szellemes válaszain. Ahogy az várható volt, gyengéd szálak kezdik fűzni Jane-t a munkaadójához, aki viszonozni is látszik ezeket az érzelmeket. Idáig gyakorlatilag lehetetlen volt félbeszakítani az olvasást, mert annyira magával ragadott a történet, hogy tudni akartam mi lesz a főszereplők sorsa.
Utána mintha valaki más folytatta volna a történetnek a megírását. Miután Jane elhagyta Edward Rochester házát, akkor már nemcsak vontatott, de idegesítő is lett a történet. Az új karakterek majdnem teljesen feleslegesek voltak. St. John kifejezetten idegesítő volt, ő volt az egyetlen, akit teljesen kihagytam volna a könyvből. Szinte fellélegeztem, mikor Jane végre észhez tért, és folytatta a számára kijelölt utat.
Ha ez az utolsó 150 oldal kimarad a történetből, akkor sem hiányzott volna. Nekem semmi pluszt nem adott. Ezt leszámítva tetszett a történet. Tetszettek a régi kifejezések, a megfogalmazások, a könyvben lévő cívódások. Csak azt sajnálom, hogy nem emeltem le a polcról hamarabb.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)