Könyvekről őszintén

Szavak erdeje

Szavak erdeje

Az első Home Office-ban töltött hét után

2020. március 22. - Szavak erdeje

img_20200321_164036_150.jpg

 

Sziasztok!

Ezt a hetet itthon töltöttük, és még ki tudja mennyit, itthon is fogunk. A férjem is és én is home office-ban dolgozunk, szerencsére megtehetjük. Bár úgy érzem a napi 11 óra munka után leszakad a fejem. Tudtam, hogy ez nem lesz egy könnyű időszak, de erre nem számítottam. Sokkal többet dolgozunk, mint az irodában.

A héten nem mentünk sehova. Nem voltunk boltban sem, pedig nem halmoztunk fel semmit. Lisztből is csak 2 kiló van itthon :) Azért ilyen sok (nekem az :D) mert itthon sütöm a kenyeret, abba meg ugye kell a liszt :)

Nem találkoztunk senkivel, csak munka közben a meetingeken kommunikálunk a kollégákkal. Szombaton, amikor kint tettünk egy kört az udvaron, megnéztük a nyíló virágokat a kertben (amit nagy eséllyel az éjszakai fagy tönkre is fog tenni), akkor beszéltünk pár szót a szomszéddal. Ő az utca egyik végén, mi a másikon, a kapun belül. Szóval olyan jó falusiasan, átkiabálósan, de legalább tudjuk, hogy ők is jól vannak.

Péntek este befejeztem egy könyvet, hamarosan írok róla itt is. Most van időm. Néha szükségem van egy kis én-időre, amikor magamban vagyok. Ilyen ez a mostani pillanat is, amikor ezt a bejegyzést írom. A férjem éppen vizsgára tanul. 

Örömmel jelentem, hogy még nem mentünk egymás agyára. :D Minden reggel együtt reggelizünk, minden délben együtt ebédelünk, és őszinte leszek, ehhez nagyon gyorsan hozzá tudok szokni :) Eddig ez a kiváltság csak hétvégén adatott meg nekünk, de most minden nap. :) Szerencsés helyzetben vagyok, mert nem szolga vagyok itthon. Felosztjuk a házimunkát, ma pl. mire felébredtem, már készen volt a reggeli és meleg kávé is várt az asztalon.

A hétvégére természetesen terveztem olvasást, szeretnék bejegyzéseket gyártani az oldalra, és filemzni szeretnénk. Időnk van bőven. :)

Nektek mivel telt ez a hét? Meséljetek, ajánljatok könyveket, filmeket.

Kitartást Mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://fairypowderbooks.blog.hu/api/trackback/id/tr1915541640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása