Sziasztok!
Aki követi az oldalamat, annak bizonyára feltűnt (illetve facebook-on már megosztottam), hogy eljött az ideje annak, hogy elköszönjek a régi névtől, és közel 3 év után váltsak.
A mai naptól Szavak erdeje - Könyvekről őszintén név alatt fognak megjelenni a bejegyzéseim.
A tartalomban nem tervezek nagyobb változtatásokat, viszont a jövőben igyekszem egy egységes profilt kialakítani. (Már csak azt várom, hogy véget érjen a home office, és visszakapjam az asztalomat, a kreatív sarkomat, és végre le tudjam porolni a fényképezőgépemet. :D ) Már amennyire a baba majd ezt engedni fogja. :D
A jövőben igyekszem minél több időt szentelni a bejegyzéseknek, illetve szeretnék még több szerzővel és kiadóval együttműködni.
A régi nevet már nem éreztem 100%-ban magaménak, olyan érzéseim voltak, mintha már kinőttem volna belőle. Az új névhez új tervek is tartoznak, de ezeket még nem szeretném megosztani, meglátjuk mikor tudom majd felvenni a fonalat a picurka mellett. De az biztos, hogy hosszú távra tervezek, mert a jövőben többet szeretnék foglalkozni a könyvek világával, szeretnék minél több olvasási élményt megosztani a blogon, és akár személyesen is, ha úgy alakul. :) A többire pedig majd visszatérünk, ha itt az ideje. :)
Bízom benne, hogy nektek is legalább annyira tetszik az új név, mint nekem, és továbbra is velem maradtok. :)
Legyen szép napotok, és ne feledjétek, olvasni jó! :)
Judit
(eredeti kép forrása: google)