Szerző: Trish Cook
Cím: Éjjeli napfény
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2018
Műfaj: ifjúsági
Oldalak száma: 222. 

A ​17 éves Katie Price egy ritka betegséggel él együtt: minimális mennyiségű napfény is halálos fenyegetés a számára. Mivel napközben muszáj a házban maradnia, társaságul csupán megözvegyült apja és legjobb (na jó, igazból az egyetlen) barátja szolgál. Katie világa csak azután teljesedik ki, hogy lement a nap: ilyenkor fogja a gitárját, és a helyi pályaudvaron játszik a jövő-menő utasoknak.
Charlie Reed valaha sztáratléta volt, és az életében most épp nagy változások vannak készülőben – ő az a fiú, akiért Katie a távolból titokban már évek óta rajong. Miután egy este meglátja a gitározó lányt, a sorsaik összeforrnak, és egy csillagokon átívelő szerelem veszi kezdetét.
Miközben támogatják egymást céljaik elérésében, és egymásba szeretnek a nyári éjszakák leple alatt, Katie és Charlie között olyan szoros összeköttetés alakul ki, ami elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa őket – és mindenki mást is körülöttük –, örökre.

"Ahol van szándék, ott van megoldás is"

Az Éjjeli napfény még 2018-ban jelent meg a Maxim kiadó gondozásában, és rendhagyó módon én sokkal hamarabb láttam a filmet, mint ahogy a könyvet a kezembe vettem volna. Ennek okát nem is keresem, de úgy érzem most volt itt az ideje elolvasni. 

A történet röviden:

A főszereplőnk Katie Price, a 17 éves kamasz, aki egy olyan ritka genetikai betegségben szenved, aminek következtében a legapróbb napsütés is halálos lehet a számára. A nappalokat a szobájában tölti, csupán két, hozzá közel álló személy van (az orvosát leszámítva) akivel a mindennapjait tölti. Az egyik az apja, a másik pedig a legjobb barátnője, Morgan. Egyetlen szórakozása, hogy éjszakánként a vasútállomáson gitározik. Mivel napközben nem hagyhatja el a házat, ezért magántanulóként végezte el a középiskolát, az osztálytársaival hosszú évek óta nem találkozott. Így nem ismerheti Charlie Reed sem. Katie viszont mindent tud a fiúról. Az ablakban ülve figyeli ahogy minden nap elhalad a házuk előtt.

Egyik éjszaka váratlanul összefutnak a vasútállomáson, és bár Katie gyakorlatilag hazáig menekül tőle, Charliet nem olyan egyszerű lerázni. Itt kezdődik az ő történetük.

Gondolatok:

Katievel nagyon együtt tudok érezni, ugyanis gyerekkoromban szinte az egész nyarat a házban töltöttem. Kora reggel és este, amikor már nem tűzött a nap, akkor kimehettem. Nagyon fehér bőrű vagyok, a legerősebb naptej sem képes megakadályozni, hogy akár az árnyékban is rákvörösre égjek. A tavasz első napsugaraitól is képes vagyok olyan pirosra égni, mint az érett paradicsom.

Talán emiatt is állt hozzám olyan közel ez a történet. Charlie kreativitása, és kitartása nagyon tetszett. Az unalmas hétköznapokat képes volt feldobni jobbnál jobb programokkal, hogy Katie érezze, hogy nem marad ki semmiből. Ő és Morgan, aki Katie egyetlen barátja, és aki elfogadja a betegségével együtt, voltak a kedvenc karaktereim. De itt megemlíteném Katie apját, aki miután egy balesetben elvesztette a feleségét egyszerre volt apa és anya, Katie barátja, támasza, és maga mögött hagyta a munkáját, a szenvedélyét, hogy a lánya mellett legyen.

Katieben viszont csalódtam, mert a felelőtlenségével megpecsételte a saját sorsát. Azt várta, hogy felnőttként kezeljék, mégis gyerekként viselkedett.

A könyv vége nagyon megviselt, egészen konkrétan zokogtam rajta. Mondjuk a filmen is.

Borító:

Nem igazán rajongok a filmes borítókért, mert nekem nem adnak semmi pluszt, így ennek a borítónak sem tulajdonítottam nagy jelentőséget.

Aki szereti a megható történeteket, annak csak ajánlani tudom ezt a kötetet. Csak azt sajnálom, hogy nagyon rövidke volt. 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)