Szerző: A. M. Jenkins
Cím: Night Road - Éjjeli utazás
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Műfaj: Szórakoztató irodalom - krimi
Oldalak száma: 286

A fiú arra kényszerül, hogy váratlanul útra keljen.
Erőt kell gyűjtenie, hogy szembeszálljon legsötétebb félelmeivel… Cole számára az élet kötéltánc. A napfény a halálos ellensége: egyetlen hiba elég hozzá, hogy csapdába essen és egy koporsó fedelét bámulja belülről az örökkévalóságig…

Ezennel a 6 könyvből álló TBR listámból egyet ki is húzhatok. 

Köztudott, hogy imádom a vámpíros történeteket, ezért is vettem meg ezt a könyvet egy raktárvásár alkalmával. Nem nagyon szokott foglalkoztatni, hogy molyon milyen értékelései vannak egy kötetnek, mert volt arra példa, hogy egy 90% feletti könyvet nagyon nem szerettem, de olyan is, ami nagyon alacsony százalékon állt, és mégis kellemes csalódást okozott.

Ennél a könyvnél viszont megértem az alacsony százalékos értéket. Bajban vagyok, hogy írjam le, hogy miről is szólt, mert gyakorlatilag semmiről.

A történet röviden:

A főszereplőink az éjszaka szülöttei, nem mehetnek napra, mert bár csontig ég a bőrük, mégsem halnak meg, és kizárólag vérrel táplálkoznak. Mégsem hívhatjuk őket vámpíroknak, ugyanis ők hemorovok, röviden hemók. Az omnik, vagyis az emberek biztosítják számukra a táplálékot. Vagy önszántukból, vagy tudtukon kívül.

Sandor, egy gyakorlott hemo elkövetett egy hibát. Megölt egy omnit. A véletlen balesetet Gordonak hívják, aki egy durcás kisgyerek. Valahol megértem őt is, mert nem könnyű egyik pillanatról a másikra elveszíteni önmagát, és az új környezethez, az új életéhez alkalmazkodni, na de a kocsi hátsó ülésén duzzogni, az azért nekem sok volt.

Johnny (a hemok vezére (?) ) hazahívja Colet, egy másik tapasztalt és sokat látott hemot, hogy segítsen Sandornak, vezessék be Gordot a világukba. Bár nem megy minden zökkenőmentesen, igyekeznek eleget tenni a kérésnek. Autóba ülnek, és mennek egyik helyről a másikra.

Na kb ennyiről szól a történet.

Gondolataim:

Elolvastam, mert reméltem, hogy valami csak kisül ebből a sztoriból, kapunk valami pluszt, de csalódnom kellett. Ha egy kicsit hosszabb lett volna a történet, hátha olvasmányosabb lett volna! Sajnáltam, hogy a szereplők nem voltak kidolgozva, szinte semmit nem tudtunk meg róluk. Oké, Cole fotózott, viszont engem, mint fotóst mélyen érint, hogy állítása szerint szerette csinálni, mégis félvállról vette a képeket. A képek történeteket mesélnek, érzéseket adnak át, emléket állítanak. Nem csak úgy vannak.

Sajnáltam, hogy mindenbe belepiszkáltunk egy kicsit, de semmiről nem tudtunk meg konkrétumot. Honnan jött Johnny? Ki ő? Mi Sandor története? Vagy ki az a titokzatos hemo, és mi lett volna az ő szerepe a történetben? Több kérdésem van most hogy elolvastam a könyvet, mint mielőtt elkezdtem volna, ugyanis a fülszöveg nem sok útmutatást nyújt. Bár most, a könyv elolvasása után azt kell mondanom, hogy nem túl sok köze van a történethez.

Azon pedig különösen jót mosolyogtam, hogy a molyon a címkék között a pszicho-thriller szerepel. Hát ez a könyv minden, csak nem pszicho-thriller. :)

Borító:

Nem rossz, de nem az igazi. Amikor ránézek, mindig a Vámpírnaplók (a sorozat) egyik jelenete jut eszembe. 

Sajnálom, de nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek ezt a könyvet, mert rettenetesen unalmas, kidolgozatlan a történet is és a szereplők is, és gyakorlatilag semmiről nem szól. Jó szívű akartam lenni és 3 csillagot adni, de nem tudok. 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)