Szerző: Cassandra Clare
Cím: A hercegnő
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Műfaj: regény - fantasy
Oldalak száma: 546
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Tessa Graynek boldognak kellene lennie – hiszen minden menyasszony boldog, nem? Csakhogy miközben az esküvőjére készül, egyre több árny vetül a londoni Intézet árnyvadászaira. Új démon bukkan fel, akit vér és titkok fűznek Mortmainhez; ahhoz a férfihoz, aki könyörtelen automatonjai, a pokoli szerkezetek segítségével az árnyvadászok elpusztítására törekszik. Mortmainnek már csak egyetlen dologra van szüksége, hogy megvalósítsa a tervét.
Tessára.
Charlotte Branwell, az Intézet vezetője elkeseredetten igyekszik felkutatni Mortmaint, mielőtt a férfi lecsap. Jem és Will, a két Tessa szívéért versengő fiú mindent megtenne, hogy megmentsék a lányt. Mert bár Jem eljegyezte a lányt, Will még mindig szerelmes belé.
Egy haldokló árnyvadász utolsó szavai elvezethetik Tessát és a barátait Mortmainhez, de a kis csapat egyedül nem veheti fel a harcot, a nagy hatalmú konzul pedig kételkedik a veszély valódiságában. A szövetségeseik által cserben hagyott árnyvadászok csapdában találják magukat, amikor Mortmain ráteszi a kezét a Jemet életben tartó orvosságra. Miközben legjobb barátja a halál kapujában van, Willnek mindent kockára kell tennie, hogy megmentse a lányt, akit mind a ketten szeretnek.
Hogy időt nyerjenek Will számára, Magnus Bane, a boszorkánymester és Henry Blackwell megalkotnak egy eszközt, ami segíthet Mortmain legyőzésében.
Miközben a többiek Tessa és az árnyvadászok jövőjének megmentésén munkálkodnak, a lány ráébred, hogy valódi természete példátlan hatalmat biztosít neki, így valójában egyedül ő húzhatja ki saját magát a csávából. De mit tehet egy magányos lány egy hadsereg ellen, még ha angyalok erejét is állíthatja csatasorba?
"Legyél a szemem, ha az enyémmel nem láthatok. Legyél a kezem, ha az enyémet nem használhatom. Legyél a szívem, ha az enyém már nem ver többé."
Egyszerre voltam kíváncsi a könyv végére, és emiatt gyorsan akartam vele haladni, de mindemellett nem akartam befejezni, minden szót, minden mondatot ki akartam élvezni, amíg véget nem ér a történet. De ez nem először fordul elő velem, amikor az árnyvadászokkal töltöm a szabad perceimet. :) Nem is értem, hogy miért vártam ennyit, hogy elolvassam ezt a trilógiát, hiszen évek óta itt vannak a polcomon, ráadásul szem előtt.
A történet röviden:
Charlotte továbbra is küzd az intézetért, az árnyvadászokkal Mortmaint üldözi, és még Tessa kilétének felderítésére is időt fordít. Nincs könnyű dolga. Egymást érik a harcok, de akire eddig támogatóként gondolt, abban is csalódnia kellett. Mortmain az árnyvadászok kiirtását tervezi, az automaton hadserege áll szemben az intézett képzett, és kevésbé képzett lakóival.
Jem haldoklik, Will pedig továbbra is őrlődik. De arra esküt tett, hogy bármibe is kerül, Tessát megmenti. Arra azonban senki nem gondol - még maga Tessa sem - hogy milyen hatalom, és erő van a lány kezében. Magnus Bane segítségével Henry megalkot egy eszközt, ami segítségükre lehet a harcban, de egy kérdés még mindig ott lógott a levegőben. Vajon van esélye néhány árnyvadásznak egy automaton hadsereggel szemben, vagy újabb halálesetek árnyékolják be ezt a vállalkozásukat?
Gondolataim:
Ez a kötet sem segített abban, hogy meg tudjam kedvelni Tessát. Sajnálom, próbáltam megtalálni benne a szerethető tulajdonságokat, de csak egyet találtam, aminek ugyan elégnek kellett volna lennie, de nem volt. Voltak olyan döntései, amivel nagyon nem tudtam azonosulni, helytelenítettem, sőt, még dühöt is ébresztett bennem. Viszont volt egy tulajdonsága, ami javított a megítélésén. Az Árnyvadászokat a családjának tekinti, és értük bármire képes.
A történetben az események hol felgyorsultak, hogy kicsit mérséklődtek, de ezeknek az aránya tökéletes volt ahhoz, hogy végig izguljam a könyvet, és folyamatosan fenntartsa az érdeklődésemet. Ebben a hónapban annyit sírtam már könyveken, hogy azt hittem ez a kötet megnyugvást hoz a lelkemnek. Hát nem jött be, mert bizony voltak események, ahol elhullajtottam néhány könnycseppet.
Az előző rész esetében azt mondtam, hogy a 2. rész általában a felvezető a nagy durranáshoz. Jelen esetben is igazolódott ez az állításom, mert ez a rész nagyot szólt. Méltó befejezése lett a sorozatnak. Egy érzelmi hullámvasútra ültem fel. Sírtam, nevettem, izgultam, dühöngtem, elborzadtam. Kellő mennyiségben voltak jelen az érzelmek, és a harcok. A mérleg két serpenyője egy vonalban állt, egyik sem lengett ki.
Az események felépítése tökéletes volt, nem volt olyan oldal, ahol unatkoztam volna, vagy kétségeim támadtak volna. Itt jegyezném meg, hogy imádom Magnus Bane-t!!! :) :)
Amit negatívumként tudok elmondani a könyvről - megjegyzem ezért nem kap 5 csillagot, mert engem rettenetesen zavart olvasás közben - azok a helyesírási hibák. Abból rengeteg volt a könyvben. Egy ekkora terjedelmű kötetnél 1-2 hiba előfordulhat, hiszen senki sem tökéletes. De itt egymást érték az elírások. Ez engem nagyon dühített.
Ettől eltekintve viszont nagyon örültem, hogy elolvastam a sorozatot, sőt kedvet kaptam a Végzet ereklyéihez is. :) Lehet újraolvasom. :)
Borító:
Nekem a régi borítós kiadás van meg, viszont be kell ismernem, hogy az új borító lényegesen jobban tetszik. :) Valahogy többet mond, többet ad.
(kép és fülszöveg: www.moly.hu)
