Szerző: Eva Kavian
Cím: Nem akartam vele élni
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014.
Oldalak száma: 138. 

A tizenhét éves Sylviának elege van abból, hogy minden második héten az elvált apjánál lakjon, aki sosincs ott, amikor szüksége lenne rá, és csak gyerekpesztrának használja. Ezért telefonon bejelenti neki, hogy nem akar többé vele élni. Abban a pillanatban, amikor apja beleegyezik, az apja balesetben meghal.

Egy távollévő apa nem egyenlő a halott apával. Sylvia a gyászmunka során ismeri meg idealista apját annak minden erényével és hibájával, s alakít ki posztumusz kapcsolatot az elhunyttal egy könyv alapján, mely az ázsiai halottkultuszról szól. Ez megváltoztatja az életét, sőt valamilyen értelmet is ad neki, hiszen rá hárul a temetés megszervezése és a húgaival magára maradt édesanyjának a támogatása is, miközben bánatát élete első szerelmi élménye enyhíti.

Annak örülök, hogy csak 580 Ft-t fizettem ezért a könyvért a Könyvmolyképző raktárvásárán. Nem nekem íródott sajnos. Nem szólított meg. Gondoltam arra, hogy lehet rossz időpontban találkoztunk, de nem. Egyszerűen ez nem az én történetem volt.

A történet röviden:

Sylvia 17 éves, és az elvált szülei között ingázik. Egyik héten itt, a másik héten ott. Egy idő után elege lesz abból, hogy csak pakolásból és költözködésből áll az élete, és döntésre jut. A továbbiakban az anyjával szeretne élni, ezért felhívja az apját, hogy megossza vele a döntését. A beszélgetést egy csattanás, majd a néma csend szakítja félbe. Sylvia apja meghalt. A tragédia sokkolja a családot, a barátokat, az ismerősöket. De mit élhet át Sylvia, aki magát okolja a balesetért?

Gondolataim:

Tervezek egy posztot a blogra (a témája még titok. :) ) , és ahhoz olvastam el ezt a könyvet. De már biztos, hogy ott nem fog szerepelni. Eredetileg nem akartam külön bejegyzést írni a kötetről. Majd rájöttem, hogy a blogot azért hoztam létre, hogy az olvasmányélményeimről beszámoljak. Nemcsak a pozitív, hanem a negatív élményeimről is. Sajnos ez a könyv nálam a negatív olvasásélmények között kapott helyet. A maga 138 oldalával egy pillanat alatt levitt az életről. 

Végigolvastam, mert kíváncsi voltam, hogy tartogat-e valamilyen szikrát, gondolatot, bármit, amitől egy kicsit közelebb érezném magamhoz, de sajnos semmi. Nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, nem tudtam átérezni, vagy inkább velük együtt érezni. Ekkora terjedelmet én elolvasok annyi idő alatt, amíg délután alszik a gyerek. De ezzel a könyvvel napokig szenvedtem.

A párbeszédek kaotikusak voltak, sokszor fogalmam sem volt, hogy kinek a gondolatait követjük nyomon. A történet megrendítő lett volna, ha nem azon kattogott volna a főszereplőnk, hogy szegény apjának melyik testrésze hiányzik a koporsóból, és még sorolhatnám.

Egy vidám nap végén vettem a kezembe a könyvet, de egy pillanat alatt tovaszállt a tökéletes nap érzése, és az összes pozitív gondolatom is. Nem szerettem a szereplőket, a könyv nem adott semmilyen pluszt, lehangoló volt, és megértettem ugyan a dühöt, amit a főszereplőnk táplált a halott apja iránt, azonban nem értettem vele egyet. De nyilván a gyászt mindenki máshogy kezeli.

Sajnálom, de ezt a kötetet nem tudom jó szívvel ajánlani. Pedig nagyon szerettem volna szeretni, bíztam a 4-5 csillagos értékelésekben a molyon, de most csalódott vagyok. 

(Kép és fülszöveg: www.moly.hu)