Szerző: Elena Ferrante
Cím: Az elveszett lány
Kiadó: Park Könyvkiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 196
 

Leda 47 éves, angol irodalmat tanít az egyetemen. Elvált, két lánya Kanadába költözött a volt férjéhez. A hirtelen megtapasztalt szabadság megfiatalítja, felszabadító örömmel tölti el, és saját maga számára is váratlanul vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család szomszédságába kerül, amelynek alig titkolt kötődése a maffiához beárnyékolja békésen induló pihenését. A családhoz tartozó gyönyörű fiatal nő, Nina bájos nőiessége hamar felkelti Leda érdeklődését. Nina mintaszerű anyasága egy húsz évvel megkésett szembesülésre készteti Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.

"A számvetések végén mindig és leginkább megnyugvásra van szükségünk, még ha hamis is."

Ez az első könyvem Elena Ferrantetól. Nagyon kíváncsi voltam a szerző munkásságára, kiváltképp az ő személyét körbeölelő rejtély miatt. Köszönöm szépen a kötetet a Park Könyvkiadónak.

A történet röviden:

A főszereplőnk Leda, akinek a lányai felnőttek, és Kanadába költöztek. Úgy érzi, hogy végre felszabadult a szülői lét súlya alól, ezért gondol egyet, a könyveivel és a jegyzeteivel felszerelkezve néhány hetes nyaralásra indul a Jón-tenger partjára. A strandon azonban egy több tagú, hangos nápolyi családdal találkozik, akinek az egyik tagja Nina, a fiatal anyuka a 3 éves kislányával. Leda felfigyel a lányra, és gondolatban visszarepül 20 évvel korábbra, amikor ő úgy döntött, hogy elhagyja a családját, és a karriert választja.

Gondolataim:

Nem volt egy könnyű olvasmány. Lassan is haladtam vele, pedig azt gondoltam, hogy a 196 oldal nem fog ki rajtam, és egy nap alatt elolvasom. Nagyban megnehezítette a haladást, hogy nagyon kevés párbeszédet tartalmazott a történet. Leginkább Leda belső gondolatait, vívódását követhettük nyomon.

Számomra olyan volt, mintha én lennék a pszichológus, a könyv narrátora pedig a páciens, aki megosztja velem a múltját, és a jelenét. Ebből kifolyólag két idősík váltakozik, ahol megismerjük Ledat, mint kisgyermekes szülőt, és megtudjuk milyen személyiség, mint elismert egyetemi professzor.

Nem tudtam azonosulni a főszereplővel, az általa bemutatott szülői minta nagyban eltér az én értékrendemtől. Egy szó nélkül elhagyja a gyerekeit, majd 3 évvel később, mintha mi sem történt volna, újra az életük része akar lenni. Végtelenül önző dolognak tartom ezt a megnyilvánulást. Természetes, hogy egy szülő szeretne néha kiszakadni a mindennapok zűrzavarából, de ne olyan áron, hogy sérüljön a gyerek.

A könyv címe beszédes, mégsem teljesen egyértelmű, hogy kire utalhat. Kiemelt szerepet kap a történetben Elena, a nápolyi kislány és az ő babája is, így akár rá is utalhat, de ugyan így azonosíthatjuk Ledaval is az elveszett lányt. 

A főszereplő kíméletlen őszinteséggel osztja meg az olvasóval a gondolatait. Nem hallgat el semmit, hogy jobb színben tűnjön fel. Elismeri, és vállalja a saját hibáit. Nem kertel, kimondja amit gondol. A többi karakter megrajzolása sem lett elnagyolva. 

Kíváncsi vagyok Ferrante további műveire is, viszont ezt a kötetet még emésztenem kell.

A filmet még nem láttam, de szeretnék időt szánni arra, hogy megnézzem. Kíváncsi vagyok a könyv elolvasása után milyen élményeket nyújthat a film.

Azoknak ajánlom ennek a történetnek az elolvasását, akik nem rettennek meg a szókimondó gondolatoktól, és a mély tartalmaktól. 

Borító:

Nem vagyok a filmes borítók híve, viszont inkább ez, mint az eredeti. 

(kép és fülszöveg: www.moly.hu)