Szerző: Louise Fein
Cím: Az elrejtett gyermek
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2023
Oldalak száma: 512
Fülszöveg:
Eleanor Hamilton boldog feleség, és egy elbűvölő négyéves kislány, Mabel édesanyja. Férje, Edward a bimbózó eugenikai mozgalom vezéregyénisége, ami olyasféle gondolatokat körvonalaz, melyeket hamarosan Hitler is a zászlajára tűz.
Amikor azonban kislányukon epilepsziás rohamok jelentkeznek, tökéletes világuk széthullani látszik. Mabel szégyenteljes betegségét Edwardnak titkolnia kell a munkakörnyezetében, és a család becsülete veszélyben forog.
Eleanor hamar ráébred, hogy Edward titkolózik, mindent megkérdőjelez, amit addig a genetikai alsóbbrendűségről gondolt, s férjébe vetett, addig megingathatatlan hite szertefoszlik. Zaklatott lesz és kiábrándult, s miután úgy érzi, képtelen tovább elviselni a családi terheket, úgy dönt, kézbe veszi a dolgokat.
Louise Fein – aki személyes tapasztalatból merített ihletet könyve megírásához – komoly morális és etikai kérdésekre világít rá egy olyan korszakban, amelyet a xenofóbia, az előítéletek, a rettegés és az úttörő jelentőségűnek álcázott, ugyanakkor téves és romlott tudományos elképzelések uraltak.
Ebben a mélyen megindító, precíz háttérkutatásokkal alátámasztott, elsöprő erejű történetben finoman cizellált portrét kapunk egy családról, amely lassan összeroppan a szégyen, a hazugság és a veszélyes eszmék terhe alatt.
"A szeretetet nem lehet kikényszeríteni."
Engem úgy meglepett ez a könyv. Teljesen másra számítottam, mint amit kaptam. Nemcsak a borítója, hanem a címe miatt is felfigyeltem a kötetre még megjelenés előtt. Azonban a fülszöveg nagyon elvitt egy téves irányba. Hitler említése miatt én szentül hittem, hogy ez egy holokauszt történet lesz. Ezúton is köszönöm a Kossuth Kiadónak, hogy a megjelenés után azonnal el is olvashattam.
Gondolataim a történetről:
Louise Fein nem lehet ismeretlen azoknak, akik olvassák az ajánlóimat, ugyanis néhány hónapja írtam A birodalom lánya című könyvéről. Azt bátran kijelenthetem, hogy a szerző nagyon ért a megrázó történetek papírra vetéséhez.
Szerettem ezt a könyvet, még úgy is, hogy megrázó volt, és néha nagyon dühös voltam olvasás közben. A Hamilton család életét követhetjük nyomon. Edward, a családfő a háborúban elszenvedett trauma után a tudomány világába menekül. Kutatásokat végez, ami alapján rangsorolja az embereket, leginkább a gyerekeket. Akik nem teljesítik a normát, nem érik el a "megfelelő" szintet, őket elkülönítik a társadalom többi tagjaitól. Ebbe a kategóriába sorolja az epilepsziásokat is. Amikor a kislányáról kiderül, hogy ebben a betegségben szenved, mindent elkövet, hogy elrejtse a világ elől, nehogy csorbát ejtsen a hírnevén. Eleanor, a felesége azonban nem nyugszik bele, és amikor elkezd a férjével együtt dolgozni, akkor lassan fény derül a régmúlt eseményeire, és kiderül, hogy a férje mellett hosszú évekig hazugságban élt.
A történet az 1920-as években játszódik, amikor is az események mondhatni előre vetítik Hitler uralmát még úgy is, hogy szinte szó sem esik róla az egész könyv során. Az elv most is ugyan az. Aki nem megfelelő a társadalom számára, annak mennie kell. Bezárják egy épületbe, és megfeledkeznek róla. Az orvosok, ápolók ellátják a napi feladataikat, mert ugye ez a dolguk, és ennyi. Ha valaki nem megfelelően teljesít egy teszt során, őt gyengeelméjűnek titulálják. De nem is kell ehhez teszt. Elég, ha a gyerek epilepsziában szenved. Amikor a gyógyszerek nem használnak, mehet a háztól, nehogy kiderüljön, hogy nem tökéletes. Ahogy írom ezeket a sorokat, már attól érzem, hogy megy fel a vérnyomásom.
Egy szülőnek a gyermeke egészsége, boldogsága az első. Hogy kinek mi a véleménye (különösen egy idegennek), annak annyi jelentősége sincs, mint egy erdőben lehullott falevélnek. Legalábbis nálam. A történet olvasása során kimondhatatlan ellenszenvet éreztem Edward iránt, és bevallom a könyv felénél még Eleanor iránt is. Viszont ahogy haladtunk előre az eseményekben, úgy lehetett nyomon követni a szereplők jellemfejlődését. Eleanor meghozta azt a döntést, amit meg kellett hoznia. Nagyon vártam már azt a pillanatot, amikor kinyílik a szeme, és végre a sarkára áll. Jól döntött, elnyerte a tiszteletemet.
Ahogy korábban említettem, megrázó volt a történet. Nemcsak a témája miatt, hanem a szerző megjegyzése miatt is, ugyanis a fő cselekményszálat a saját életéből merítette. Átélte, megélte minden szülő rémálmát. Sokszor csalt könnyeket a szemembe. Sokat adott ez a történet, és úgy gondolom, nagyon sok ember hasznára válna, ha elolvasná, talán sikerülne egy kis elfogadást magukba szívni az embertársaikkal szemben. A történet megmutatta a szomorú valóságot, hogy mennyire előítéletes a társadalom, mennyire képtelenek elfogadni azt, ha valaki más. De attól, hogy valaki más, esetleg beteg, még ugyan olyan értékes, mint a társai.
A szerző a sorok között felhívta a figyelmet a kitartásra, arra, hogy bármilyen kilátástalan is a helyzet, soha nem szabad feladni, mert csak akkor lehet eredményeket elérni. Kellő kitartás, és küzdés amivel hegyeket lehet megmozgatni, vagy embereket lehet visszahozni az életbe. Ebben a történetben például szó szerint.
Csak ajánlani tudom mindenkinek Louise Fein - Az elrejtet gyermek című könyvét. Bízom benne, hogy a későbbiek folyamán olvashatunk még a szerzőtől.
Értékelésem: 5/5
Idézetek a könyvből:
"Még a hozzánk legközelebb állókból is csak annyit ismerünk, amennyit felfednek magukból."
"Az igazság (...) olyan lehetőség, amely soha nem hagy cserben."
"(...) vajon kinek áll jogában eldönteni, mennyire értékes egy emberi élet."
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
